2013. október 19., szombat

Megtorom a csendet!

Na, akkor azt hiszem, eleg volt ebbol a remes viselkedesbol, amit az utobbi hmmm, par honapban produkaltam. Nem lett semmi a rendszeressegbol, pedig talan en voltam a leglelkesebb a blogolas teren - mielott kijottem. Aztan most azt latom, hogy mindenki tobbet ir mint en, azaz hogy en semennyit sem. Azt hiszem, el kellett telni egy kis idonek hozza, hogy lecsillapodjanak az erzesek, amik felhalmozodtak bennem miota itt vagyok. Talan most tartok ott, hogy ujra hirt adjak magamrol, es lehetoseg szerint ne csak idiota mondatokkal toltsem meg ezt a helyet, hanem legyen is valami mondanivalom. Most itt ulok Indiaban egy tobbe-kevesbe fejletlen szobaban. Azt hiszem, valami ilyesmiben lakik otthon az, aki havi negyvenezerbol el. Itt ez a milliomos lakhelye. India kulturalis tapasztalataim egyik legmegrazobbja. Es szerintem az sem veletlen, hogy innen kezdek el ujra irni. Na de mi a csudat ragodom ezen oly sokat. Mindegy. Orulok, hogy most lesz valami megint. Hatha.






Szoval mikor fejest ugrottam ebbe az egesz Szingapurba meglepo modon teljesen mast kepzeltem, mint ami. Ha most lennek oly bator es visszamennek az elso bejegyzeseim egyikehez, amiben az orszagrol hablatyoltam (erre egyebkent nem vagyok kepes, remelem, ti sem), minden bizonnyal kacagnek rajta es a vegen lehet hogy ki is torolnem. Mert ez egyszeruen tenyleg nem az az orszag, aminek leirjak. A legfobb dolog, amire igy kozel harom honap utan sikeresen rajottem, hogy Szingapur nem igazan szol masrol, mint a penz. Nem lenyeg, hogy itt most az Orchard Rd (legnagyobb bevasarlo utca) csillogo guccijaira gondolunk vagy a husz negyzetmeteren elo hettagu harmadik generacios malaj bevandorlo csaladra. Mert a lenyeg ugyanaz. A penz. A masik dolog, ami szerintem jelentos tenyezot alkot a mostani velemenyemben, hogy latom az embereket. Es nehanyat kozuluk ismerek is. Ok nem akarnak itt elni. Itt elnek, es lehet, hogy itt is fognak. De nem azert, mert ok valasztottak. Uzleti ugyek. Tobbnyire. Es az emberek elete sem szol masrol. Azt hiszem, nem boldogok, de ez a teny nem is zavarja oket. 





Mindazonaltal mindent megtalalsz, aminek boldogga kene tennie. Gyonyoru etelkoltemenyek a vilag minden pontjarol, harom Dolce&Gabbana ugyanazon az utcan, lenyugozo epiteszet, kenyelmes kozlekedes, szep emberek, ausztral portej meg miegymas. Mindezek ellenere... Ez a bejegyzes eddig volt melankolikus, mert eddig hagytam neki, hogy az legyen. Egyebkent ez mind igaz. A masik dolog, hogy rettenetesen hianyzik. Mert en ebbe a tokeletes tokeletlensegebe szerettem bele. Hogy az orszag szeretne valami lenni, valami meghatarozhatatlan minosegi csucs, ami nonszensz, es amugy is... de en nagyon szeretem. Nincs annal vidamabb dolog az eletedben, mint egy hosszu, ejszakaba nyulo hangszergyakorlas utan kirohanni a music blockbol es tancolni a szakado meleg esoben. Vagy amikor remenytelenul probalod megirni a pszichologiaesszedet, es eloszor nemet mondasz a tobbiek ajanlatara, hogy kimozdulj egy kicsit, de vegul megis a szemkozti rooftop garden-ben talalod magad. Es csodak csodaja, reggel arra ebredsz (igaz, talaan egy kicsit nagyon almosan, de mindennel elegedettebben), hogy a pszichologiaessze csak ugy meg lett irva. (tudom, a macska meg fol van maszva a fara...) 






Az iskola lenyugozo. Valojaban ket arca van. Csak az egyiket ismerve hihetetlenul szigoru, es hatalmas helynek mondanad, de ha boarderkent elsz itt, akkor az otthonodda es vedelmezodde valik, es olyan lesz, mint egy hatalmas kastely, aminek te lehetsz az urnoje. Legalabbis en igy erzem, mikor ejjel menedeket es ihletet keresve mezitlab bolyongok az iskolaban, majd vegul kikotok a rajzteremben Hannaval (a masodevesemmel) es egy szerb lannyal magyar rock'n'roll-ra tancolva. Talan mindezek hihetetlennek tunnek, es talan azok is (meg mindig tudom, hogy neha ocsmanyabbnal ocsmanyabb kliseket hasznalok), de nekem ez valt az eletemme. Es alig varom, hogy ujra 'otthon' legyek.

Es amikor rajossz, hogy valojaban mar csak tizenharom szazalek van a macbookodon, akkor abbahagyod az omlengest, es majd folytatod valahol, valamikor. Ujra. Nyilvan egy uj bejegyzesben.



...

1 megjegyzés:

  1. Szia!
    Eddig ugyan nem írtam neked, de most rávettem magam. A bloglásod elejétől fogva követlek és figyellek meg. Nagyon sokszor volt az, amikor hiányzott egy-egy szavad, mert reményt adtál nekem. Nem is tudod mennyire örültem annak, amikor pár hete kiraktad ezt a bejegyzést. Nem tudom mikor és hol fogod olvasni ezt a hozzászólást, de csak remélni tudom hogy lesz pár perc figyelmed, amelyet rá szánsz.
    Ezen a héten kitűzték az új pályázatot, amelyet te megnyertél és én hadi lábon állok. Mióta megtaláltalak téged tudom, hogy én is megszeretném próbálni és egy lehetőségben bízni, amely talán, kedvez nekem is.
    Megmondom őszintén, félek neki vágni. Mert mi lesz ha nem sikerül? És mi lesz ha igen? Félek hogy én kevés vagyok ehhez, pedig olyan nagyon akarom. Talán te tudod a legjobban hogy mennyire.
    Megkerestelek facebook-on és be is jelöltelek. De távolról sem szeretnélek zavarni.
    Köszönöm hogy leírhattam és neked pedig minden jót és kitartást a messzibe.
    Puszi
    Dasie (Papp Vivien)

    VálaszTörlés